Haltorta

FőoldalElőételHaltorta

Idő: · Hozzávalók: 4 személyre

Haltorta hozzávalói:

Haltorta elkészítése:

Egy kerek vagy szögletes tortaformát aszpikkal és fehér zománcmártással bélelünk /smizírozunk/. A főtt halhúst gyorsvágógéppel pépesre vagdaljuk, ízesített majonézt és aszpikot keverünk hozzá. Három részre osztjuk: az egymarmad részét pirosarannyal, a második részt apróra vagdalt metélőhagymával, a harmadik részt citromlével és mustárral ízesítjük. Az előkészített formába rétegezzük a hármféle halpépet, tetejét elsimítjuk és hűtőben megdermesztjük. A hűtés ideje: a forma nagyságától függően 1-2 óra. A formát egy pillanatra meleg vízbe mártjuk, majd a tálat ráhelyezve megfordítjuk. A formát leemeljük a tortáról, pár percig visszatesszük a hütőbe, hogy a felolvadt felülete megdermedjen. Sárga tojáskrémből habzsák és csillagcső segítségével kis formákat nyomunk. Ezekbe rákból, lazacból és petrezselyem levelekből apró díszítéseket teszünk. Minden díszités mellé egy-egy kaviárral töltött fürjtojást helyezünk. Tálalás előtt melegvízbe mártott éles késsel felszeleteljük a tortát, salátalevéllel díszített üvegtálakra tesszük. Lehet egyben tálalni, de ebben az esetben is felszeleteljük.

Egy finom haltorta ebédre vagy vacsorára? Oszd meg ismerőseiddel!

Publikálva: | Megtekintve: 1735 alkalommal | Népszerűség: 5.0

Szólj hozzá a recepthez:





Hirdessen a receptoldal.hu-n! A felhasználók saját szakácskönyvei